A Magyar Honvédelem Napja Újdelhiben
2023. május 19-én ünnepelte Delhiben Magyarország Nagykövetsége és a Véderő-, Katonai és Légügyi Attasé Hivatala a Honvédelem Napját.
2023. május 19-én ünnepelte Delhiben Magyarország Nagykövetsége és a Véderő-, Katonai és Légügyi Attasé Hivatala a Honvédelem Napját.
Az ünnepségen Solih köztársasági elnök üdvözölte Szabó István nagykövet urat, és gratulált megbízatása megkezdéséhez.
A ceremóniát követő audiencia beszélgetésen mindkét fél hangsúlyozta a magyar-indiai kapcsolatok fontosságát, utalva a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulójára.
Professzor Palkovics László kuratóriumi elnök vezetésével 2023. március 5-9 között Újdelhibe látogatott a Széchenyi István Egyetem 9 tagú küldöttsége.
Jakab István a Magyar Országgyűlés alelnöke hivatalos látogatást tett Indiában. Indiai tartózkodása során tárgyalásokat folyatott Harivansh Narayan Singhgel az Indiai Felsőház alelnökével, Jane Karkadával az Indiai Ipari Szövetség, Élelmiszer- és Mezőgazdasági Kiválósági Központjának főigazgatójával, Himanshu Pathakkal, az Indiai Mezőgazdasági Kutatási és Oktatási Igazgatóság államtitkárával, valamint A. K. Singhgel, az Indiai Mezőgazdasági Kutatóintézet igazgatójával. A delegáció...
Magyarország Újdelhi Nagykövetsége, mint a Visegrádi Csoport elnökségét ellátó ország, együttműködésben az Újdelhibe akkreditált többi V4 ország nagykövetségeivel, 2022. június 8-án rendezte meg az első "VISEGRÁD 4 Hallgatói Virtuális Vásárt". A rendezvénynek az online térben a punei Symbiosis International University (SIU) Európai Tanulmányok Központja (SCES) adott otthont.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és az indiai Marwadi Egyetem (MU) együttműködési megállapodást kötött június 7-én Budapesten, amelynek alapjait május hónapban fektették le Koller Boglárka nemzetközi rektorhelyettes és Bíró Tibor, az NKE Víztudományi Kara dékánjának indiai látogatásakor.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2022. május 27-én S. Jaishankar indiai külügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tett Újdelhiben. Miniszter Úr kíséretében 26 üzletember utazott, akik magyar-indiai üzleti fórumon, B2B találkozókon vettek részt.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) delegációjának látogatása 2022. 05. 17-22 között valósult meg Újdelhiben. A magyar delegációt Koller Boglárka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem nemzetközi rektorhelyettese vezette, akihez csatlakozott Bíró Tibor, a Víztudományi Karának dékánja.
Novák Katalin Köztársasági Elnök Asszony beiktatására 2022. május 14-én került sor a Kossuth téren.